A patinás földbirtokos családok között találjuk a fordulatos életű Szemere Miklós és Szemere István nevét is.

Hogyan lett lőrinci földbirtokos a bécsi, az epsomi derbik és a kártyaasztalok koronázatlan királya, Szemere Miklós?

Kellér Andor: Zöld gyep, zöld asztal című könyvéből és az előző fejezetből tudjuk, hogy Cséry Lajos pénzzavarral küzdött. Árulni kezdte lőrinci birtokait. A vevő Szemere Miklós volt. Az új gazdával a világszép versenylovak jelentek meg otthonunkban.

Szemere nem volt szűkmarkú új birtokán. Megépíttette a Szent Lőrinc-i Lövőházat - mely hamarosan nemzetközi versenyek színhelye lett - kastélyát, féltett lovainak az istállókat. 1904-ben területet adott a helyi temető számára, azzal a kikötéssel, hogy felekezeti hovatartozás nélkül temessenek oda. Ezt - az Üllői út melletti hajdani temetőt, melynek helyén most áruházak létesültek - 1906-ban szentelték föl, és 1984-ben számolták fel. A barokk kápolnát is renováltatta Szemere Miklós.

Szemere Miklós, aki a zöld gyepen bukmékereket sodort végső romlásba, a zöld asztalnál pedig még a széket is elnyerte híres és hírhedt kártyások alól, Lőrincből is nagy üzletet csinált. Parcellázott, és úgy árusította ki birtokát. Ha Jókai később él, őt is arany embernek nevezi.

Alakja meg is ragadta Krúdy Gyulának, a késői romantika nagy alakjának írói képzeletét. A Kispesten gyakorta borozgató író, aki Szemere szűk baráti köréhez tartozott, a lőrinci kastélyban is megfordult. Ezzel is magyarázható, hogy Szemere Miklós de genere Huba - Szindbád és Rezeda Kázmér mellett - a legismertebb Krúdy-hősben, Alvinczi Eduárdban öltött testet. (A vörös postakocsi, A tegnapok ködlovagjai, A kék szalag hőse)

Azt is tudjuk, hogy 1913 őszén Szemere Miklós meghívókat küldetett Krúdy Gyula írónak és fiának. A szíves meghívás Szemere Szent Lőrinc-i céllövő ünnepségére szólt. Az író elfogadta barátja meghívását, és az élmény hatására színes fejezeteket írt A kékszalag hőse című regényében.

Ha összeállítjuk, milyen szépirodalmi művekben szerepel településünk, a Krúdy-regényt feltétlenül figyelembe kell venni. 

Krúdy képzeletében és tollán legendássá nőtt az írogató főúr, a szerencselovag és ábrándos "honmentő", az akkori Magyarország megkérdőjelezhető eszményképe.

De szóljon a lőrinci földbirtokosról maga Krúdy:

"Ma már sokan tudják, hogy A vörös postakocsi című regényemnek Alvinczi Eduárd nevű hőse nem más, mint a hét év előtt meghalt Szemere Miklós...

A sors véletlen útján találkoztam Alvinczi Eduárddal, ennek a korszaknak egyik bálványával. Tetőtől talpig úr és lovag, szerencsejátékos és érzelmes férfiú. Gőgös, mint egy lord, s józan, mint egy ügynök. Volt szegény és volt gazdag. Éjszakánként vagyonokat forgatott meg a kártyaasztalnál, s öregasszonyok imádkoztak a szerencséjéért a barátok templomában, midőn versenyparipái futottak. Mozdulatlan, mint egy szobor, s égő, mint egy vulkán. Keleti fejedelmek póza a vállán, amíg szívében fogcsikorgatva jár a szerelmi kín."

Hősünk a tollat is jól forgatta. Azt a hatást, melyet egyéniségének varázsával a társaságban és a közéletben elért, politikai és társadalmi röpirataival tette széleskörűvé. Műveit: Fair play, Fiatal véreim, Gentry, mindmáig számon tartja irodalomtörténetünk.

Szemere Miklós Szent Lőrinc-i tevékenységének ma is látható emléke, a Szarvas csárda téren, az 1902-ben épült Szent Lőrinc-i Lövőház, melyre már utaltunk. Műemlék és helyi sporttörténelem egyszerre a sajátos épület. Az 1920-as, 30-as években, mint nagyobb társadalmi megmozdulásokra alkalmas hely szolgálta a lakosság szükségleteit, majd 1947-től strandfürdővé alakítva működött. Napjainkban vendéglátóipari egység.

Szent Lőrinc sportéletének első jelentős eseményei az itt rendezett hazai és nemzetközi céllövőversenyek.

A lőpályánkon edzett dr. Prokopp Sándor - Pestszentlőrinc polgára -, aki az 1912-es stockholmi olimpián első helyre került a hadifegyver bajnokságban, a 300 méteres távon.

A híres lövölde sok mindennek adott otthont Szemere halála után napjainkig: munkásünnepeknek és istentiszteleteknek, strandöltözőnek, sörcsarnoknak és biliárdteremnek. Külsejében azonban őrzi az immáron századik születésnapjához közelgő régi arcát.

Szemere Miklós nevét naponta olvashatjuk a róla elnevezett telep utcatábláin, és képzeletünkben is találkozhatunk vele, ha Krúdy-kötettel a kezünkben beülünk a Vörös postakocsiba, és szembenézünk a fanyarul mosolygó, múltat temető Alvinczi Eduárddal, és hallgatjuk, amint éppen lovakról mesél.

A mesés vagyon az örökös unokaöcs, Szemere István kezén rövid időn belül elolvadt. Nem lehetett könnyű elherdálni azt a pénzt, melyet 30-50 millió dollár közötti összegre becsültek. Istvánnak sikerült. Míg tartott a pénzből, addig ő is áldozatkész mecénása volt Szent Lőrincnek, akárcsak nagybátyja. 1928-ban jelentős összeggel támogatta a villamosvasút meghosszabbítását a Szarvas csárdától a mai Béke térig. Az új vonalat 1929-ben adták át. 1932-ben pedig a major kápolnáját renováltatta.

Elszegényedve elhagyta az óhazát, és a közelmúltban még kertész volt egy New York melletti farmon. Így múlik el a világi dicsőség és a világi vagyon. Igaz, üzleti gondjaitól is megszabadult.

A két Szemeréről részletesebben olvashattok Tekes Sándorné: Legenda és valóság. A Szemerék és Pestszentlőrinc kapcsolatáról című tanulmányában. (Emlékezések, tanulmányok Pestszentlőrinc múltjáról II. k.) 

<Vissza a tartalomhoz