Kijelenthetjük, a mondának tűnő 1848-49-es helyi emlékeink lényegében a valóság talaján állnak. A forráskutatásnak csupán kisebb finomításokat kellett végrehajtania ahhoz, hogy az emlékek felerősödjenek, pontosabbá váljanak.

Összegezzük tehát az írásunkban felsorakoztatott közlésekkel kapcsolatos eredményeket, következtetéseket!

Elsőként nézzük meg a forradalom egyik lehetséges következményét Szent Lőrinc-pusztán!

A 28 család földszerzésének kérdése, mint korábban annak törvényes lehetőségein elgondolkoztunk, csak bizonyos feltételekkel valósulhatott meg. Nevezetesen, a 28-as szám nem családot, hanem személyt jelenthetett. Földhöz jutásukat abban az időpontban nem a törvény, hanem Sina György földbirtokosnak a földfoglalásokkal kapcsolatos megértő magatartása tehette lehetővé.

A szájhagyományunkban ugyancsak szívesen emlegetett Grassalkovich-féle vadaskert pusztulása inkább romantikus, mint lényeges motívum. A vadállomány "felélése" helyett annak szétszóródása a valószínűbb, a táborozások helyének kellően nem bizonyítható volta miatt.

Véleményünk szerint 1848 végén lehettek Szent Lőrincen is beszállásoltak, akár magyar, akár osztrák részről, a tavaszi hadjárat idején ellenben nem valószínű.

Rendkívül izgalmas kérdés, hogy a - lakóhelyünk köztudatában élő - "kőhídi csatározások" megjelölésű katonai akcióknak milyen valóságalapjuk volt.

Vizsgálódásaink során igazolódott, hogy a Pesttől délkeleti irányban tervezett, Asbóth Lajos által vezényelt figyelemelterelő "ingerkedő" harci játékok lényegében nem kis kockázattal járó, rendkívül pontosan tervezett katonai akciók voltak. Legfőbb ütközetei a kőbányai és rákoskeresztúri szőlők és a Pest—Szolnok vasútvonal övezete volt.

Igazolódott az is, hogy a Pest—Szolnok vasútvonal nyomvonalának építésekor mind a Szent Lőrinc-i határból, mind a vecsési vagy halomi földekből is kisajátítottak.

Vagyis mindaz a katonai akció, amely e vasútvonal mentére korlátozódott és Vecsés-Ferihegyet, Rákoskeresztúrt és a kőbányai szőlőket érintette, hogy kapcsolatban volt mai településünk területével is.

A vasútvonal ezen szakasza a "pesti út" jobb és bal oldalán épült meg, áthalad ma is Pestszentlőrinc keleti részén, Ferihegynél keresztezi az országutat; az átjárót már a korábban említett 1850-1860-as térkép is jelöli. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy 1945 előtt Erzsébettelepen a Tünde utca bal oldala Pestszentlőrinchez, a jobb oldala - akkor Török utca - már Rákoskeresztúrhoz tartozott. Mai Bélatelepünk területe közigazgatásilag csupán 1948-ban kapcsolódott Pestszentlőrinchez.

A szolnoki vasútvonal mellett lezajlott katonai akciók tényei elvitathatatlanok. A fentebb ismertetett események szétszórt helyszíneiből adódóan Rákoskeresztúron is őriztek honvédsírokat, hiszen természetes, hogy a hol itt, hol ott cirkáló, az ellenség megtévesztésére törekvő honvédek is több helyütt szenvedtek veszteségeket. Nem lehet tehát a vasútvonal egyetlen pontján leszúrni emlékzászlót, de napjaink XVIII. kerületi polgárának tudnia illik, hogy lakóhelyünk területén és környékén merre jártak szabadságharcos honvédeink, hogy a "vasút háta mögül" szorongatták meg Asbóth katonáit az osztrák vasasok, de a Würtenberg-huszárok halált megvető bátorsággal kiszabadították őket. Így a szolnoki vasút vonalán lezajlott katonai akció egyikét-másikát semmiképpen nem szabad elvitatni lakóhelyünktől.

Felmerülhet bennünk a lokálpatrióta kérdés, miért csak Keresztúrt emlegeti Asbóth emlékiratában? Nyilvánvaló, hogy egy bizonyos haditaktikát végrehajtó, számára idegen térségben mozgó katonatiszt az akcióihoz közel fekvő jelentősebb település nevét jegyzi meg elsősorban. Miért is jegyezné meg ama néhány család által lakott puszta határának nevét, amelyet hol itt, hol ott érintettek csatározásaik lendületében? Ha tudta is annak idején, elmosták az évtizedek.

El kell hát fogadnunk, a helytörténeti hagyomány mögött valahol - az idők távolában - mindig ott húzódik a történelmi valóság.

***

Helytörténeti érdekességként jegyezhetjük meg azt is, hogy a XIX. század végén - 1876-tól 1896-ig, haláláig - Puszta Szent Lőrincen élő kiváló tudós, Margó Tivadar az 1848-49-es szabadságharcban katonaorvosként teljesített szolgálatot.

Ne feledjük azt sem, hogy az otthonunkhoz ezer szállal kötődő Bókay Árpád édesapja, idősb Bókai János, Jókai jó barátja nemzetőrként szolgálta a szabadságharc ügyét. Bókai János még i-vel írta a nevét.

Gondoljunk a Pestszentlőrincen jól ismert Szemere Miklós nagyapjára és apjára, Szemere Jánosra és Szemere Istvánra, akik honvédtisztekként harcoltak a szabadságharcban, és példájuk Szemere Miklós hazafiasságát is meghatározta.

Tudnunk kell, hogy Cséry Lajos - akiről a következő fejezet szól - fiatalon Perényi Zsigmondnak, a Honvédelmi Bizottmány tagjának volt a titkára, így ő is közelről élte meg a szabadságharc eseményeit. Perényi Zsigmondot 1849. október 24-én a pesti Újépületben kivégezték.

A Szent Lőrinc-pusztán élő és kísérletező Eötvös Loránd édesapja, Eötvös József 1848-ban az első felelős magyar parlamenti kormányban a vallás és közoktatásügyi miniszter tisztségét töltötte be.

1848-49 helyi eseményeiről részletesebben is olvashattok az Emlékezések, tanulmányok Pestszentlőrinc múltjáról II. című kiadványban.

Feladatok

1. Szedd össze, mit őrzött meg a lakosság körében élő emlékezet lakóhelyünk 1848-49-es történéseiből!

            2. Hogyan váltak pontosabbá a helyi emlékek?

3. Beszélhetünk-e "kőhídi csatározásokról"? (Tégy különbséget a csata és a csatározás között!)

4. Készíts fotót a vasútállomásunkról, a mai kőhídról, az állomás falán elhelyezett emléktábláról!

<Vissza a tartalomhoz