Windischgrätz Pestről történő visszavonulásának hírét az emlékíró ezredesnek pesti lakosok vitték meg.

Egy - számunkra rendkívül érdekes - hadijelentés bizonyítja, hogy Asbóth Vecsésen is táborozott seregével a katonai akció végén, noha erről emlékiratában nem tesz említést. Tizennégy év távolából talán el is felejtette annak a kis falunak a nevét, ahonnan a következőket írta Kossuthnak:

            "Magyarország Kormányelnökének!

Mély alázattal jelentem, miszerint az ellenség Buda-Pestről folyó hó 24-én éjjel 2 órakor kivonult, s az újépületi laktanyából minden lőszereit s ágyúit részint gőzösökön lefelé, részint pedig Budán át magával vitte.

            Ezen percben jött a jelentés, hogy a pesti nép számos ellenséget lefegyverzett. Hazánk zászlói tömérdek számban lobognak székvárosunkban. Remélem, hogy holnap bemegyünk!

            Rajta, utána a zsarnoknak!

            Vecsési tábori szálláson ápril. 24-én 1849.

            Asbóth ezredes "

(Források Budapest múltjából 1686-1873.

Budapest főváros levéltára forráskiadványai I. Bp. 1971. 187. l.)

Ezt a Vecsésről küldött jelentést - minden bizonnyal lelkesítő szándékkal - Kossuth közzé is tette a Közlöny 1849. április 26-ai számában.

Ez az egyetlen adat arra, hogy alakulatával Pest felé igyekezve a pusztánkkal tőszomszédos Vecsésen is megszállt az ezredes.

Ez lényeges mozzanat, mert Vecsésről Soroksárra tette át szálláshelyét, ahol néhány napi pihenő közben - a sikeres akciók örömére - még újabb zászlószentelési ünnepséget is tartottak. Soroksárról április 28-án indultak tovább, hidat veretett a Dunán, hogy a "nagy vízen" átkelve Budavár alatt ismét találkozzanak Aulich csapatával, felkészülvén a vár ostromára. Ezzel az eseménnyel zárja Asbóth a Rákos mezei csatázások megörökítését.

Miért érdekes mindez számunkra?

Egyszerű a magyarázat. Vecsés és Soroksár között a falvakhoz képest, mint korábbi adatokból láttuk, a gyéren lakott Szent Lőrinc és Péteri puszta húzódott. Ha pedig Asbóth hadteste több száz katonájával egy említésre sem méltó faluból egy jelentősebb településre átvonult - nyilván a jobb beszállásolási lehetőségekben bízva - egyértelmű, hogy a közbeeső - az ezredes számára névtelen - majorokat sem kerülhette ki, oly nagyon nem, hogy halálos sebesültjeit hátrahagyta, a majorban élők gondjaira bízta. 

<Vissza a tartalomhoz