Előzmények

Mátyás halála után az országban átszakadtak a gátak. Gyenge, tehetségtelen király kezén szóródott szét a királyi vagyon, s a szétzavart egykori büszke sereg, Mátyás fekete serege szabályos ütközetben vereséget szenvedett a nemesi hadaktól.

Most már mi sem akadályozta meg a nemességet, hogy oly módon gyarapítsa birtokait és vagyonát, ahogyan kedve tartja. Az ország sorsával pedig senki sem törődött. A jobbágyokkal még kevésbé.

A jobbágyoknak csak találkozniuk kellett, csak vezérre volt szükségük. A török ellen hirdetett keresztes háború hívó szavára találkoztak, és ott maradtak gyülekező helyükön, Rákos mezején. Vezérük is lett, a katonaviselt Dózsa György személyében. Szívesen gyűltek táborba, hiszen a keresztes háború résztvevőinek bűneik bocsánatát, és - a háború idején - adóterheik elengedését ígérték.

Az elégedetlenek találkozásának következményeivel azonban nem számolt a nemesség.

Később, látva a gyülekezők sokaságát, az elmaradt mezei munkákat (közeledett az aratás), erőszakosan igyekeztek visszatartani a táborba szállókat. Ha kellett, az otthon maradt családtagokat félemlítették meg, börtönözték be, így szerették volna kierőszakolni a férfiak hazatérését. Május vége felé a török ellen hadba hívó bullát Bakócz Tamás esztergomi érsekkel visszavonatták, és kiátkozással fenyegették a táborban maradókat. Ezzel egyidejűleg nemesi hadak szervezését tűzték ki célul. Vezetőjévé a sánta Báthoryt, a temesi grófot tették.

            A nemesség gyülekezőhelye a Rákos mezejének folytatásában, Szent Lőrinc határában volt. Ezt bizonyítja a következő oklevél kivonatos szövege:

            "1514. június 16-án, Szent Lőrinc-i tábor. Az itt gyülekezők felszólítják Nógrád, Hont, Pest és Heves megyék nevében Abaúj megye lakóit, hogy az országot dúló keresztesek ellen, Keresztelő Szent János nyolcadára Hatvanban gyülekezzenek! "

            Mivel a keresztes hadak első nagy ütközete kapcsolatban van lakóhelyünk múltjával, illő feltárnunk annak körülményeit. A történtek reprodukálása során olyan személyeket szólaltatunk meg, akik átélői, illetve felelősségteljes kutatói voltak 1514 eseményeinek.

            Idézzük a kortársat, Stefan Stieröxelt, költői nevén Taurinus Istvánt, aki1480-tól 1519-ig élt. A Bakócz Tamás esztergomi érsek mellett működő jogász pap Stauromachia című művében örökítette meg latin nyelven, időmértékes versben a történteket, melyet 1519-ben Bécsben jelentettek meg.

            Jó emberöltővel később élt a külföldi egyetemeket végzett Istvánffy Miklós, aki politikai pályáján eljutott az alnádorságig, majd visszavonulva a politikai élettől, élete alkonyán - 1580-90 körül - megírta Magyarország történelme című terjedelmes munkáját. Az uralkodócsalád és az egyház elkötelezett híve beszámol a parasztháború eseményeiről is. Hivatkozik egy olyan agg kováccsal folytatott beszélgetésére, aki Dózsa elfogatása után néhány kiéheztetett társával együtt hajlandó volt enni a tüzes vassal halálra kínzott parasztvezér testéből. Így mentette életét.

            Harmadikként a múlt század közepén alkotó, komoly forrásapparátusra támaszkodó Szalay László történész Magyarország története (Lipcse 1852-54.) című munkájából idézünk a pesti csatára vonatkozó részleteket. 

<Vissza a tartalomhoz