A honfoglalást követő legrégebbi időkből név szerint nem nevezhetjük meg térségünk tulajdonosait. Biztosra vehető pedig, hogy a XIV. század derekán - 1332-ben - oklevélben is említett Zenth Lewryncz possessionak már volt előélete.

              Erre szolgál bizonyítékul a régi Szent Lőrinc területén, a kispesti Wekerletelepen feltárt Árpád-kori templomrom is, melynek építését a méretek, a faragatlan építőkövek, a félköríves jegyek alapján a XI-XII. századra teszik a régészek.

              Az Árpádok leszármazottai - sírleletek, ásatási eredmények, korai oklevelek tanúsága szerint - a mai dél-pesti körzetben szép számban hoztak létre településeket, melyek előbb fejedelmi, majd - jogfolytonosság alapján - később királyi tulajdont képeztek.

              Joggal merül fel a kérdés, miért nem szól valamilyen Árpád-kori oklevél Szent Lőrinc település meglétéről? Egyszerű lenne csupán a tatárjárás pusztításaira utalni. Sokkal inkább arra kell gondolnunk, amit már Follajtár Ernő is felvetett:

              "A középkori mentalitás szerint oklevélre csak akkor volt szükség, ha valamely terület vitássá vált, vagy a panaszosnak igazolnia kellett az ahhoz való jogát. Ugyan ki lett volna oly merész, hogy a szent királyok után az egész Árpád-kor alatt alaptalanul birtokigazolást mert volna javaslatba hozni?" (Magyar Városok Monográfiája. XXI. k. Pestszentlőrinc. 194. l.)

              Térségünk a téli szálláshelyek kiválasztására, a letelepülés, az országépítés szempontjából előnyös területnek számított a Duna partján.

              Mikor a szálláshelyek falukezdeményekké, falvakká váltak, a királyi birtokokat gazdagították. Pest megye területén a csepeli, a visegrádi, az óbudai, a solti gazdaságok voltak királyi tulajdonban. Szent Lőrinc a csepeli gazdasághoz tartozott.

              Ennek ellenére ezen települések gyakorta váltogatták földesuraikat, hiszen a királyi kegy időnként udvarhű alattvalóknak juttatta őket és a hozzá kapcsolódó határokat, majd meg-megújuló törekvés jelentkezett ezen adományozott vagy jogtalanul elfoglalt, illetve gazdátlanná vált birtokok visszaszerzése a korona számára.

              Erre egy példát említsünk csupán.

              "Károly Róbert 1327-ben, mint az Árpád-ház nemzetségi szállásbirtokának maradványát, ismét a koronabirtokhoz csatolta a csepeli uradalmat a hozzá tartozó falvak jelentős részével: Gubaccsal, Szent Dienessel, Szent Lőrinccel, Harasztival együtt." (Papp Gézáné: Dél-Pest és környéke a középkorban)

              Ezek a törekvések azonban csak ideg-óráig hozták össze a koronabirtokokat, mert Károly Róbert utódai ismét elajándékozták őket. A királyi birtokszervezet általános bomlása megállíthatatlan volt. A valamikor egységbe tartozó Csepel-szigeti koronabirtok különböző birtokosok kezén élte meg a középkor derekát.

<Vissza a tartalomhoz