A kiállítás megnyitója
Heilauf Zsuzsanna 2011.06.02. 21:51
A program nyitórendezvényére 2010. november 9-én került sor a múzeumpedagógiai teremben. Dr. Lévai István Zoltán alpolgármester köszöntőjét a teremben éppen csak elférő 30 felnőtt és 20 gyerek hallgatta végig. Frank Gabriella a PIHGY igazgatója kiemelte, milyen sokat számított az az összefogás, melynek eredményeképpen a múzeumpedagógiai helyiség bebútorozása időben megtörtént. A rendezvényen részt vett Csomó Tamás alpolgármester, a PIHGY és a programban résztvevő iskolák, az önkormányzat, más kerületi intézmények, szervezetek és a kerületi sajtó képviselői.
A köszöntők után Heilauf Zsuzsanna mutatta be a PIHGY és az iskolák e programban közreműködő munkatársait.
A bemutató foglalkozás a település-makettek köré épült fel.
Településünkön az elmúlt 150 évben parcellázták fel az elő házhelyeket. A Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskola felső tagozatos diákjai a Havanna lakótelep tervezői makettjének és tájékozódási pontoknak megfigyelése után (pl. hol vannak a középületek), több csoportban valósíthatták meg saját településüket a legkülönfélébb anyagok (pl.: színes papír, gyurma, fogpiszkáló, szívószál) segítségével.
A megnyitón résztvevő felnőttek a foglalkozás minden részletébe betekintést nyerhettek, sőt, néhányan lelkesen be is kapcsolódtak.
|