Az Állami-lakótelep (ma a „Havanna”) helyén eredetileg az 1916-ban alapított Magyar Lőszergyár Rt. telepe épült fel, mely korábbi ismereteinkkel ellentétben független volt a szintén hadfelszerelés gyártására átállt, közeli Lipták gyártól. Az I. világháború végén, 1919-ben a Budapestre bevonuló román csapatok leszerelték és elszállították a telep gépeit, de ott maradtak a jó állapotú épületek és az a vasúti sínrendszer, melynek nyomait az egyes helyiségek betonozásakor még a 60-as években is láthatták a lakók.

Az 1920. június 4-én megkötött trianoni békeszerződés után megindult a menekültáradat a korábbi magyar területekről. Elhelyezésük különösen Budapesten járt komoly nehézségekkel, ezrek laktak pályaudvarokon, vagonokban. A Népjóléti Minisztérium (melynek élén ekkor Bernolák Nándor, a pestszentlőrinci Bernolák Máténak, a település gyógyszerészének rokona állt) az ország több városában, Budapesten és közvetlen környékén is nagyszabású lakásépítési programba kezdett, az Országos Lakásépítési Miniszteri Biztosságot létre hozva a munkák koordinálására. A legnagyobb kislakásos telep Pestszentlőrinc határában épült ki. A Magyar Lőszergyár Rt-t Pestszentlőrinci Lakásépítő Rt-vé alakították át. Számos kedvező feltétel segítette és gyorsította a munkát: a fallal és részben vízlevezető árokkal (Büdös-árok) körbevett lőszergyári épületegyüttes téglából készült, a területnek önálló vízellátása, áramfejlesztő generátora volt. A kislakásos telepet 1921 és 1926 között építették ki. Először gyors megoldásként a meglévő épületeket alakították át 1 és 2 szobás, saját konyhával és WC-vel felszerelt lakásokká, majd a még beépítetlen területeken 4 és 6 lakásos földszintes és emeletes lakóházakat húztak fel. A lakásokhoz kert is tartozott, a falat megszakító kapukat éjszakára bezárták. A telepet a minisztérium alá rendelt Gondnokság irányította, szedte a lakbért, működtette a közszolgáltatásokat, a szociális intézményeket.

A 235 épületben az 1920-as évek közepén mintegy 6000 (a II. világháború előtt már 8-9000) ember élt, általában sokkal jobb körülmények között, mint a Budapesten és környékén működő un. szükséglakótelepeken (Mária Valéria-telep, Augusztatelep). Az Állami-lakótelepet sajátos kettősség jellemezte: az itt élők 70-80 %-a állandó fizetéssel rendelkezett, önálló lakást bérlő állami alkalmazott, munkás, kistisztviselő volt, akik lakbért fizettek, komoly jövedelemhez juttatva ezzel előbb a Népjóléti, később a Belügyminisztériumot. Ebből a jövedelemből támogatták részben a legszegényebbeket, állították fel az ingyenkonyhát, támogatták a többi szükséglakótelepet. A telepen lakók kb. 30%-a a nyomorgók köréből került ki, ők gyakran minden jövedelem nélkül, sok-sok gyerekkel tengették életüket a kiutalt 1-1 szobában vagy konyhában. A 30-as években a tartósan nem fizetők egy részét még az ilyen szociális „szükséglakásokból” is kilakoltatták.

Érdekesség, hogy a telepen sokáig nem neveztek el utcákat, az épületek számot kaptak, s ez a számozás megmaradt egészen a bontásig. Viszonylag hamar létrehozták a polgári iskolát (ilyen intézmény korábban nem működött Pestszentlőrincen). Majd miután az a település más részére költözött, a telepi elemi iskolát, melyet a 20-as és a 21-es számú épületben helyeztek el. Már a két háború között az ingyenkonyha mellett csecsemővédő egyesület, az óvodáskorúaknak napi háromszori étkezést biztosító napközik, munkaiskola, sőt tisztasági fürdő is működött itt. A szikvízüzem, a szőnyegszövő műhely és a telep karban- és tisztántartása munkalehetőséggel is szolgált a rászorulóknak.

A két világháború között épült fel a ma is látható katolikus és az unitárius templom, kultúrház és sportpálya, sőt kulturális és sportegyesületek is működtek a telepen.

A második világháború ezt a területet sem kerülte el: számos épületet ért bombatalálat és az 1944-es német megszállás alatt a telep egy részén alakították ki a lőrinci gettót.

Az Állami-lakótelepet 1945-ben Pestszentlőrinchez csatolták. A háború után is voltak problémás, nehezen élő családok, de a többség számára az alapvető létfeltételek - még ha szűkösen is - biztosítva voltak. A bérlakásokat az 50-es évek végén felújították, korszerűsítették. A kamrákból fürdőszobát alakítottak ki, egyre több szobában állt cserépkályha. Összetartó közösség jött létre. A kertvárosias telep, a közös élmények és néhány meghatározó személyiség – köztük a legendás „Laci bácsi”, azaz  Somogyi László katolikus plébános ma is szép emlék az egykor itt élők számára, akik a telep bontásakor sok esetben távoli kerületekben (Kelenföldtől Kőbányáig) kaptak cserelakást.

Az Állami-teleptől a Havannáig

Az 1960-70-es években számos lakótelepet építettek Budapesten. Az üres területek beépítése után egyre több helyen hajtottak végre „városrehabilitációt”, melynek során lakónegyedek bontásával teremtettek helyet az új panelépületeknek. Az 1975-ös ötéves terv alapján kezdték meg az Állami-lakótelep lebontását. A kb. 60 hektár nagyságú területen 1976-ban indult meg a panelházak építése. A korábbi épületekből csak a Vörösmarty utcai iskolát, a római katolikus és az unitárius templomot tartották meg, és a tervezők szándéka szerint a lehető legtöbb öreg fát, fasort őrizték meg.

 A 6000 lakásos modern lakótelepet két sávra osztották. A lakóépületek sávjában a házak két hosszanti, ún. „lakó-utcát” alkotnak. A házsorok közötti parkosítással kívánták elérni, hogy a lakásokban legalább a főszoba egy nyugodtabb, zavartalan zöldterületre nézzen. A két lakóépületi sáv között helyezték el a középületek sávját. Itt épültek fel - az eredeti tervekhez képest több módosítással - a bölcsődék, óvodák, a két általános iskola, az üzletek, a szociális otthon és az egészségügyi intézmények, illetve a Kondor Béla Közösségi Ház. A gépkocsik elhelyezésére szolgáló parkolók közel fele készült el a telep építésekor, a többinek mélygarázst terveztek.

A lakótelepet igyekeztek bekapcsolni a budapesti tömegközlekedés vérkeringésébe is. Az eredeti fővárosi elképzelések szerint az Észak-Déli (3-as) metró egészen a Ferihegy 1-es termináljáig szállította volna az utasokat, és a teleptől mintegy másfél kilométerre lett volna megállója a Vörös Hadsereg útja (a mai Üllői út) alatt.

Az újonnan épülő lakónegyed első utcáját a kubai fővárosról nevezték el. A Magyar Rádió fiataloknak szóló Ötödik sebesség című műsorának szerkesztői az 1978. június 9-i adásban arra kérték a Fővárosi Tanácsot, hogy az utca a XI. Világifjúsági Találkozó helyszínének nevét kapja. Ezt a XVIII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága elfogadta, és a kubai szocialista forradalom kitörésének 25. évfordulóján (1978. július 26-án) felavatták a Havanna utcát. Az Állami-lakótelep rekonstrukciója nyomán tehát először megszületett a Havanna utcai lakótelep, majd a ma már egyszerűen csak a „Havanna”-ként emlegetett városrész.