A török kiűzése után hamarosan új tulajdonosa lett a pusztáknak.

A birtokigazoló perek után – 1723 és 1733 között -

 I. Grassalkovich Antal szerezte meg ezt a hatalmas területet, birtokai a gödöllői központtól egészen a Soroksári-Duna-ágig ölelték körbe Pest városát.

Az új birokos a szomszédságunkban - betelepítéssel - két települést hozott létre: Vecsést és Soroksárt.

Szentlőrinc pusztán majorsági központot alakított ki az 1762 körül épített, ma is látható kápolna (kerületünk egyetlen műemlék-jellegű épülete) mellett.

Péteri pusztát haszonbérbe adták a soroksáriaknak, később északi részén majorság létesült.

1799-ben Vályi András: Magyar Országnak Leírása című könyvében így írt: „Péteri. Szabad puszta Pest Vármegyében, SZ. Lőrintzi, és Gubacsi pusztákkal öszve kaptsolva, földes Ura H. Grasálkovits Uraság, fekszik Soroksárhoz közel, és hozzá tartozik.” 

Grassalkovich Antal örökösei bérlőknek adták át a gazdálkodást: 1799-től a terület csaknem kizárólagos bérlője Mayerffy Xavér Ferenc lett. (Szentlőrinc és Péteripuszta, illetve a későbbi „Ferihegy”, amely ekkor Vecséshez tartozott.) A pesti polgár a bérelt területen mintagazdaságot működtetett, híres volt szőlészete, méhészete, tehenészete.  

1814-ben a majorság közelében - mai Gilice téren felépített - Gloriett körkilátóból a bécsi békekonferencián résztvevő 3 uralkodó: I. Ferenc osztrák császár, I. Sándor orosz cár, III. Frigyes Vilmos porosz király szemlélte a tiszteletükre rendezett parádét.

Fényes Elek 1851-ben ezt írja:

Vecsés uradalomhoz tartozik …”Szent-Lőrincz puszta 6121 hold szántó, rét és legelővel, 319 hold erdővel, úri lakházzal, tiszti lakkal, pálinkaházzal..”  

1851-ben a hatalmas Grassalkovich birtokot báró Sina György Simon vásárolta meg. A macedón-görög származású bankárcsalád 1865-ig tulajdonosa ennek a területnek. 1860-ban hozták létre a majorsági iskolát, ide jártak, az iskolai anyakönyvek bejegyzései alapján, a Péteri-majorban lakó gyermekek is.

Nézd meg az anyakönyv egy részletét!  

A terület népessége elsősorban a majorságokban lakókból állt. A majorban - állandó jelleggel - csak az lakhatott, akinek a gazdálkodásban meghatározott munkaköre volt.

„Az irányítást a tiszttartó vagy kasznár végezte az írnok vagy gyakornok segítségével. Szakmai alkalmazottaknak nevezhetjük az ispánt, a majoros gazdát, ahol erdő volt, az erdészt, a lovászmestert, a mocsárgazdát, bortermelésnél a pincemestert stb. Számuk és szakképzettségük attól függött, milyen mezőgazdasági szakágazattal foglalkozott a major. Állattenyésztő birtokon volt gulyás, csordás, juhász, tehenész, kanász, csikós, kocsis. A rendről a majorokban a hajdú, a bakter, a mező- és az erdőőr gondoskodott. Iparosok is éltek az alkalmazottak között, de legtöbbször csak a major számára dolgozhattak. … szükséglet szerint - pintérek, kádárok, ácsok, kőművesek, serfőzők, molnárok, salétromosok. Csupán néhány szolgáltatást vehettek igénybe a majorokon átutazók, így …a patkolókovácsok, kocsigyártók szolgáltatásait. Aratáskor, kukoricatöréskor vagy más nagy munkálatoknál sommásokat, aratókat fogadtak a környező falvakból. Ha nagyobb volt a major és az uradalom, vagy itt élt a földesúr vagy a bérlő, templomot vagy kápolnát építtetett. A településen megtelepedhetett … a káplán, az iskolamester vagy a segédtanító. Nem állítható, hogy Szentlőrinc pusztán ezek a foglalkozások mind képviselve lettek volna. Arra azonban értékes adataink vannak, hogy közü­lük több megvolt a majorban.” - írta Szász János levéltáros a "Pestszentlőrinc Krónikája"c. könyvben.

Az 1880-90-es évekből származó iskolai anyakönyv bejegyzéseiből kiderült, hogy a már fejlődő falu mellett - még ezekben az években is - aktívan működött a major.

Ebben az időben a majorságokon kívüli területeken 3 csárda volt: a mai Kispesten, a Határ út és Üllői út kereszteződésben állt a Határ csárda. A mai Pestszentlőrinc területén, az Üllői úton a Szarvas csárda (nevét ma tér őrzi), valamint a Szalma csárda (a ceglédi vasútvonal közelében). 

<<Vissza