Névadó ünnepség
2012. június 16-án került sor a "Múzeumok Éjszakája" megtartására, melynek keretében a XVIII. kerületi Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény is számos érdekes programmal várta a látogatókat a Múzeumsarok kiállítóhelyen.
Idén lenne 100 éves Tomory Lajos, gyűjteményünk alapítója. Megtisztelő, hogy 2012-ben lehetővé válik régi álmunk, és a XVIII. kerületi Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény a „Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény” nevet viseli ezután.
A csodálatos strand időt, mely az érdeklődőket fogadta, a szervezők jégkocka és üdítő kínálásával próbálták enyhíteni a Múzeumsarok kiállítóhely előtti szabad területen (jövőre el kell gondolkodnunk medencés program szervezésében) A délután 5 órakor kezdődő rendezvényt Mohai Tibor vezetésével az Eötvös gitárzenekar zenészei nyitották, majd Ughy Attila polgármester köszöntötte a megjelenteket és leplezte le új névtáblánkat. Frank Gabriella, a PIHGY igazgatója méltatta Tomory Lajos munkásságát, majd Heilauf Zsuzsa, a gyűjtemény vezetője köszönte meg a lehetőséget, hogy új, könnyen megjegyezhető nevet kaphattunk. Az új nevet, melyre a minisztérium még márciusban rábólintott, teljesen hivatalosan szeptember 1-től használhatjuk majd
.
Egy szomorú eseményre is sor került. Májusban elhunyt kollégánkról, Kovács Márkról emlékeztünk meg. Heilauf Zsuzsa felolvasta Prokopp László, Prokopp Sándor olimpikon fiának levelét. Kovács Márk utolsó nagy munkája volt a kerületi olimpikonokat bemutató kiállítás megrendezése és az ehhez kapcsolódó, Prokopp Sándort bemutató füzet elkészítése. E munka során került kapcsolatba Prokopp Lászlóval, aki bár rövid ideig ismerhette kollégánkat, mégis megható szavakkal búcsúzott tőle.
Kovács Márk gyűjteményi munkásságáról összeállítottunk két tablót, melyen képekben és néhány méltató mondattal mutatjuk be, milyen nagyszerű munkatársunk is volt ő. Este mécsesek gyúltak tiszteletére.
A megemlékezés részeként adták elő Mohai Tibor vezetésével az Eötvös gitárzenekar zenészei, az Eötvös Loránd Általános Iskola tanulói a „Nem akarok állni, ha futnak a percek” című Illés-számot. A gyűjtemény 2010-ben megnyílt „Nem akarok állni, ha futnak a percek” – Pestszentlőrinc-Pestszentimre a hatvanas években című kiállításának egyik rendezője és névadója volt Kovács Márk, akit múzeumpedagógusként jól ismertek számos más kerületi iskola mellett az Eötvös tanulói is.
|