Az észak-magyarországi Gömör vármegye (ma Szlovákia) egyik magyarlakta falucskájában, Harmacon született 1912. március 31-én. A kis községre régi vár történelmi romjai néztek. A hely szelleme is indította Tomory tanító urat, hogy később Rimasimony községben - ahol fiatal tanítóként dolgozott – falumúzeumot hozzon létre. Itt már egy életre eljegyezte magát a helytörténeti gyűjtőmunkával, a muzeológiával.

Tanítói és polgári iskolai tanári végzettséget szerzett. 1931-től tanított, először Balogiványban, majd a már említett Rimasimonyban, később Rozsnyón. A szülőföldön azonban 1945 után lehetetlenné vált a helyzete. A magyarellenes szlovák politika, az állástalanság és a kényszermunka fenyegető veszélye sodorta 1946 végén Magyarországra, Pestszentlőrincre. Összes vagyona két kis csomagnyi ruha, és hite, hogy talpra lehet állni ismét.

1947-ben a Kond utcában (a Vajk elődje) kezdte XVIII. kerületi tanári pályafutását, majd a Nagyenyed utcában (a Brassó elődje), az Ady Endre utcai, illetve a Kassa utcai Általános Iskolában tanított. A Hengersor utcában (a Vörösmarty elődje) már iskolaigazgatóként dolgozott. Rimasimonyban hagyott, elárvult gyűjteményéért ugyan egész életében fájt a szíve, a bánkódás helyett azonban itt, Lőrincen is munkához látott. A Bajcsy-Zsilinszky Utcai Általános Iskola (Pitagorasz, most Sztehlo) igazgatójaként hirdette meg 1956-ban szülőknek, gyerekeknek, pedagógusoknak: gyűjtsenek régiségeket.

„Így kezdődött:

a Budapest XVIII. ker. Bajcsy-Zsilinszky utca 74. szám alatti általános iskolához 1956. augusztus 16-án osztottak át igazgatónak. …

1956 szeptemberében határoztam el, hogy ennek a településnek /a Szemeretelep!/ régi és jelenlegi emlékeit összegyűjtöm, s az iskolában helytörténeti múzeumot létesítek. Azt terveztem, hogy a lakosság fokozatos letelepedését (honnan, mikor jöttek?) feltérképezem, régebbi épületeiről, csütörtöki kis piacáról fényképeket készíttetek, a tárgyi és szellemi értékeket összegyűjtöm.

A kartársak, gyerekek, szülők által összehordott régiségek nagy része iskolai, pedagógiai vonatkozású volt. Október elején már azon töprengtem, hogyan is lehetne egy pedagógiai múzeumot létrehozni, hiszen úgy sincs az országban. Ettől az időtől kezdve a figyelmemet a pedagógiai jellegű emlékek összegyűjtésére összpontosítottam. Persze a gyűjtésben segítő tanulók többször hoztak egyéb régiségeket is…”

Az utókor szerencséjére lelkes naplóíró volt, a fenti részlet is innen származik.  További vallomásából megtudható, hogy miközben egy országos pedagógiai múzeum létrehozásán fáradozott, (az Országos Pedagógiai Könyvtár akkori igazgatójától megbízást kapott országos gyűjtésre), egyre gyarapodó gyűjteményét egyik helyről a másikra kellett költöztetnie. Még ilyen mostoha körülmények között is talált alkalmat arra, hogy kiállításokat rendezzen, bemutassa a település történetét, iskolahálózatának kialakulását, a régi taneszközöket, tankönyveket. 

A kerületi pedagógiai és helytörténeti gyűjteményben ma is kézzelfoghatóan jelen van Tomory Lajos 41 éves fáradhatatlan munkája. Törvényszerűen vált a helytörténet kiváló szakemberévé is. A könyvek, melyek nevét és munkáját őrzik:

• Pestszentlőrinci képeskönyv (1957),
• Séták a XVIII. kerületben,
• Budapest XVIII. kerülete történek bibliográfiája,
• Pestszentlőrinc Krónikája,
• Emlékezések, tanulmányok Pestszentlőrinc múltjáról.  

Tomory Lajos Pestszentlőrinc kiemelkedő személyisége volt. Polgáraink közül ő az egyetlen, aki két ízben kapta meg "Pro Urbe Pestszentlőrinc-Pestszentimre" címet. Első ízben életművéért, 1996-ban a városi ünnepségsorozat záró rendezvényén, másodszor 1997 nyarán helytörténészi munkásságáért, a Pestszentlőrinc Krónikája egyik szerzőjeként. Országos kitüntetései is számosak, többek között a „Budapestért” emlékérem tulajdonosa. 

Tomory Lajos neve az elmúlt évtizedekben „megváltozott”. Egyszerűen, ám tisztelő szeretettel „Lajos bácsi” lett. Utolsó munkahelyétől, a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjteménytől 1997. december 31-én vált meg. Gazdag élet zárult le halálával, 1998. május 17-én. 

Utódai tisztelettel őrzik emlékét. A 2000-es évek elején a PIHGY főépületében avatták fel a Tomory-termet (mely az oktatástörténeti kiállításnak adott helyet), majd a 2011-ben megnyílt új állandó kiállítás is továbbvitte ezt a hagyományt. A díszes oklevél, mellyel gyűjteményét városának adta, az általa gyűjtött tárgyak és iratok, kézírását őrző, rendszerezett iratkötegek - emberöltőnyi munka tanúi, halhatatlanságának ékkövei.

1957 és 1972 között Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozatának kerületi vezetőjeként, négy évig a budapesti, majd nyolc évig az országos vezetőség tagjaként, az Ifjúsági Vöröskereszt című lap főszerkesztőjeként az országos hír is szárnyra veszi nevét.

1980 novemberében a XVIII. kerületi Tanács Művelődési Osztályának vezetője támogatásával a gyűjtemény Lőrincen, a Bajcsy-Zsilinszky u. 83. sz. alatt önálló épületet kapott. Tomory Lajos reagálása igazán nagyvonalú volt: 1981. január 2-án a kerületnek ajándékozta gyűjteményét, melynek eszmei értékét akkor 500 ezer forintra becsülte.

A díszes átadási okirat utolsó sorai: „Azon jámbor szándék vezérel továbbra is, hogy Pestlőrinc és Pestimre méltó helytörténeti múzeummal fejlessze lakóinak helytörténeti ismereteit, ifjúságának hazaszerető érzelmeit.”