Beszámoló az „Ezerarcú a világ!” projekt kerületi rendezvényéről
2012. április 25-én szerdán, 14-17 óra között, a Kondor Béla Közösségi Ház nagytermében bemutatkoztak a PIHGY Ezerarcú a világ! című (TÁMOP 3.2.11) pályázatának szakkörei, programjai. Jelenleg a pályázat megvalósításának 2/3-nál járunk. A szakmai napra azért most került sor, mert tapasztalataink azt mutatják, hogy május és június eleje a közoktatási intézmények számára rendkívül gazdag programokban. A szakmai nap elsősorban a megvalósítóknak szólt, de szeretettel vártuk a kerület pályázaton kívüli közoktatási intézményeinek innovatív pedagógusait is. A 60-80 résztvevő ízelítőt kaphatott mind a 26-féle szakkör, projekthét programjából, alkotásaiból. A pályázat megvalósítói a műsor és az ötletbörze, ötletvásár keretében kézműves foglalkozásokkal, bemutatókkal várták az érdeklődőket, mutatkoztak be egymás előtt.
A ráhangolódást segítette, hogy a program a SOFI diákjainak regölésével kezdődött. (Azért választottuk ezt, mert a SOFI szakköri foglalkozásai is mindig közös énekléssel indulnak.) Őket Kucsák László alpolgármester köszöntője követte, majd a Csontváry Általános Iskola zenei szakkörének résztvevői tavaszi dalcsokrot adtak elő. Olyan hangszerekkel kísérték magukat, melyeket a szakkör keretein belül ismerhettek meg, próbálhattak ki.
Heilauf Zsuzsanna projektmenedzser egy fotósorozat segítségével röviden valamennyi programot bemutatta. Majd a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskolában az Életfa témanapjain megszületett jelmezes mesejáték diákszereplői varázsolták el a közönséget. A műsor után programról-programra asztalról-asztalra haladva mutatkoztak be az egyes csapatok. Magukkal hozták munkájuk egy-egy érdekes részletét, válogatott alkotásait.
Az óvodai csapat Tóthné Kővári Csilla vezetésével a kötélverés rejtelmei mellett csuhé madár és térbeli szőlőfürt készítését mutatta be, próbáltatta ki a többiekkel.
Az alsó tagozat asztalainál Patakfalvi Attiláné papírmadár és selyemfestés készítésére, Benkő Noémi hangszerbemutatóra, Lázárné Szabó Szilvia és a Kastélydombi Általános iskola diákjai olcsó, újrahasznosított anyagból egyszerűen elkészíthető táblás játékok megismerésére invitáltak.
A felső tagozat programjainak koordinátora, Kalmárné Takács Erzsébet mellett bemutatkozott az Ady Endre Általános Iskolában működő középkori heti szakkör csapata, ők különféle a szakkörön készült érdekességgel, speciális technikákkal (pl. tarsolylemez készítése, iniciálé készítése, nyomtatása, káposztás pogácsa) készültek. A Bókay Árpád Általános Iskola projekthetének programjából többféle egyszerű, kipróbálható régi játékeszközt, a program keretében diákok által készített ppt-s anyagokat ismerhettünk meg. A Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola a tavaszi nemzetiségek kultúráját körüljáró projekt napjain készült gyönyörű, népviseletbe öltöztetett babákkal, ételkóstolóval, májusfa készítésével mutatta be programját.
Az Esélyteremtő Munkacsoport Madárné Gyurján Ildikó koordinálásával mutatkozott be. A SOFI csapata - Csík Árpádné vezetésével számtalan remek, a szakkörökön készült alkotást hozott, de kipróbálhattuk a papírzacskóból készülő, kétoldalas, látványos, a busó álarcra emlékeztető farsangi maszk és az egyszerű hozzávalókból összeállított, mégis csinos rongybaba készítését, míg Lőke Józsefné egyszerű önismereti játékokkal készült, és szakkörei diákjainak kért jó tanácsokat a munkavállaláshoz és önmaguk elfogadásához a nyílt napon résztvevőktől.
Az utazó helytörténeti gyűjteményi anyag egy részét is kiállítottuk, ezek a tárgyak programról-programra jártak.
Háttér információk
Uniós támogatásból valósul meg „az Ezerarcú világ – Múltunk értékeinek bemutatása múzeumi eszközökkel, a PIHGY, a kerületi szaktanácsadók, óvodák és általános iskolák együttműködése tanórán kívüli, szabadidős – múzeumi anyaghoz és tevékenységhez köthető programja” a 2011/12-es tanévben.
A pályázat kiegészíti a TÁMOP 3.2.8-as múzeumpedagógiai pályázatot. Amíg ezen a gyűjtemény helyiségeiben, a szűkebb gyűjteményi kollektíva fejlesztett foglalkozásokat (múzeumi órasorozat, tematikus foglalkozások felső tagozatosoknak), ebben a pályázatban két irányban nyitottunk tudatosan:
1. a programok házhoz mennek az intézményekbe
2. a PIHGY másik intézményegysége, a pedagógiai intézet munkacsoport- és munkaközösség-vezetői fejlesztettek foglalkozásokat a gyűjteményre támaszkodva, így eredményesen találkozott a gyűjteményi anyag és sokéves tapasztalatuk.
A 3.2.11-es pályázat azért fontos, mert intenzívebben hasznosítható az oktatásban a helytörténeti gyűjtemény anyaga, újfajta, a múzeumpedagógiai programba illeszthető foglalkozási formákat (témahét, szakkör) próbálhattunk ki, a sokféle, játékos megközelítéssel erősíthetjük a múlthoz és a településhez való kötődést
A PIHGY 23 340 350 forint uniós támogatást nyert a „nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása” című pályázati kiíráson a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. A támogatással 26-féle iskolai szabadidős program valósul meg 9 kerületi és 1 veszprémi általános iskolában, óvodában.
A 2 óvodai, 3 alsó, 4 felső tagozatos évfolyamnak kínált 2 féléves szakkör, témahét, témanap megtervezésekor a pedagógiai programokba foglalt célkitűzésekre figyelve törekedtünk a kerületi óvónőkkel, tanítókkal és szaktanárokkal való még szorosabb és szélesebb körű együttműködésre. Olyan új típusú tevékenységeket (témahét, speciális igényű tanulókkal való rendszeres foglalkozások) vezethetünk be, amelyek a gyermekek iskolán kívüli kulturális magatartását, helyi kötődését is befolyásolni tudják.
Partnerek
XVIII. kerületből:
7 általános iskola (Ady, Bókay, Csontváry, Eötvös, Kastélydombi, Német Nemzetiségi, Szthelo),
1 speciális iskola (SOFI),
1 óvoda (Zenevár);
Veszprém: 1 óvoda
Valamennyi programsorozat az óvodák és iskolák éves munkatervével összehangoltan, 2011/2012-es tanévben valósul meg. (A Projekt megvalósítás időszaka: 2011.05.01 – 2012.06.30.)
Részletes program
Összesen 5-féle tematikájú két féléves havi szakkör 6 iskolában:
Környezetünk szépségeinek, néphagyományainak felfedezése a művészet, a játék eszközeivel (2 félévben, 2 iskolában}
2 tematika: 1 általános iskolai és 1 speciális iskolai az eltérő célcsoport és megvalósítók miatt
- Lakóhelyünk hangjai. Kerületünk zenészei, hangszerei, néphagyományok megjelenése a zenében.
- Játékok régen és ma. Játszd és készítsd újra!
- Szakmák és emberek. Jó példák a pályaválasztás előtt. (2 félévben, 2 iskolában)
Heti szakkör egy iskolában 2 félévben valósítunk meg:
- Időutazás a középkori Magyarországra. Múltunk emlékei.
Témahetek, témanapok (3-4 napos programok)
Általános iskolásoknak (4 intézményben 8 program 2 félévben)
- Életfa. Nemzeti hagyományok
- Életfa. Nemzetiségek kultúrája
- Diákélet 100 évvel ezelőtt.
- Ismert személyek gyermekkora kerületünkben
- „Régi iskoláink”
- „Iskolánk a XVIII. Kerületben”
- Mesélő város
- A mi otthonunk
- óvodásoknak (2 intézményben - Budapesten és Veszprémben – 2-2 program)
- Szüreti hagyományok
- Angyalkert hagyományőrző játszóház
Helyszínek:
A PIHGY kiállítóhelyei és múzeumpedagógiai foglalkoztató helyisége (Kondor Béla stny. 10, Szent Lőrinc stny. 2), illetve
az együttműködő intézmények székhelyei,
alkalmanként helyi műhelyek, középületek, magángyűjtemények.
|