Megnyílt az Az érettségi jegyében című kiállítás a Múzeumsarokban
2012. február 22-én, ünnepélyes keretek között a Múzeumsarok kiállítóhelyen megnyílt a XVIII. kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény Az érettségi jegyében A pestszentlőrinci középiskolák története című kiállítása.
Az összegyűlt 60-70 fő először Kucsák László alpolgármester megnyitó beszédét halhatta, aki néhány gondolat erejéig felelevenítette középiskolai emlékeit is. Elhangzott Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című verse Zádor Fanni, a Karinthy Frigyes Gimnázium diákjának előadásában, majd Heilauf Zsuzsa, a gyűjtemény vezetője mutatta be a kiállítást, a megvalósulás körülményeit és az abban résztvevőket.
Csürke Károly a gyűjteménynek adományozta a Hargita téren 1936-ban megnyitott cserkészház nemrégiben előkerült emléktábláját, melyet a kiállítás-megnyitó keretében Kucsák László és az adományozó közösen leplezett le.
Ezt követően kötetlen beszélgetés következett, a jelenlévők pedig megtekinthették a kiállítást, amely a kerületi középiskolák egy-egy meghatározó jellemzőjét kiemelve mutatja be tablókon és vitrinekben az elmúlt háromnegyed évszázad kerületi középfokú oktatását többek között emblémás pólókon, kitűzőn, fényképeken, régi bizonyítványokon, füzeteken és tankönyveken, tanszereken, tanári segédeszközökön keresztül.
Pestszentlőrinc első középiskolája, a felsőkereskedelmi iskola (ma Hengersor) 1934-ben kezdte meg működését, majd 1936-ban alakult meg gimnáziuma. 1961-től működik a dolgozók gimnáziuma (Esti), 1986-ban új gimnázium (Karinthy), 1989-ben építőipari szakközépiskola (Pogány) épült. 1991-ben az egyik általános iskolában gimnáziumi tagozat (Vörösmarty), 2011-ben a kerületben egyházi fenntartású gimnázium (Sztehlo) alakult.
A kiállítás gondolata először akkor fogalmazódott meg, amikor Tóth Nándor, az egykori Steinmetz Gimnázium nyugalmazott igazgatója, kerületünk díszpolgára nemrégiben a Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjteményre hagyományozta az évek alatt összegyűjtött, gimnáziummal kapcsolatos anyagát. Az elmúlt hónapokban intenzív gyűjtés indult, ennek eredményeként valósulhatott meg most a kiállítás, köszönet mindazoknak, akik segítsége nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. A kiállítás aktualitását tovább növelte, hogy tavaly ünnepelte a Vörösmarty Gimnázium fennállásának 20., a Karinthy Gimnázium pedig 25. évét.
A rendezők, Fodorné Nagy Veronika Sára és Pápai Tamás László arra törekedtek, hogy a kiállítás minden korosztályhoz szóljon. A kiállítás anyagát a PIHGY gyűjteményeiből, magánszemélyektől, és a kerületi középiskolák által felajánlott anyagból válogatták össze. Külön köszönet az iskoláknak, hogy legféltettebb relikviáikat kölcsön adták a kiállításra. A kölcsönzött fotókat és dokumentumokat visszaszolgáltatás előtt digitalizálják, a tárgyakról fotósorozatot készítenek a gyűjtemény munkatársai. A kiállítással párhuzamosan is folyik a gyűjtés, várjuk a felajánlásokat, a középiskoláknak otthont adó épületekről fotósorozat készül, kerekasztal beszélgetést, interjú-sorozatot tervezünk az iskolák volt és jelenlegi igazgatóival, emblematikus tanáraival, melyet rögzítünk majd. A Múzeumsarok kiállítóhely oktatási részén folyamatosan cseréljük az anyagot időszaki kiállítások keretében. A középiskolák, a középiskolai élet egy-egy részletének alaposabb bemutatását is tervezzük. Következő időszaki kiállítás témájául a diákéletet választottuk.
A kiállítás 2012. február 22-től augusztus 1-ig keddtől szombatig 14.00 és 18.00 óra között látogatható a Múzeumsarok kiállítóteremben, Szent Lőrinc sétány 2. címen. Csoportok előzetes bejelentkezés alapján ettől eltérő időpontban is látogathatják a kiállítást.
|