Egy nyári este a 19. század végi villatelepen
2011.06.28. 19:44
A XVIII. kerületi Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény (PIHGY) idén először vett részt a Múzeumok Éjszakáján. Országszerte közel 260 intézmény, elsősorban múzeumok, kiállítóhelyek csatlakoztak a programhoz 2009. június 20-án.
Korábban az tartotta vissza vállalkozó szellemű csapatunkat, hogy évek óta nincs olyan épületünk, sőt kiállítótermünk sem, ahol a látogatókat hétvégén, különösen nyáron színvonalas körülmények között fogadni tudnánk. De az a hír, hogy a BKV is csatlakozott a kezdeményezéshez és felmerült a lehetősége egy Dél-pesti ingyenes buszjárat szervezésének, cselekvésre ösztönzött minket. A külső kerületekben működő helyi gyűjtemények (múzeumok) közül néhányan már évek óta kínáltak saját programot a nagyközönség számára, tapasztalataikra építve láttunk neki a szervezésnek alig egy hónappal a rendezvény előtt. Köszönet a helyi sajtó munkatársainak, akik első pillanattól támogatták elképzeléseinket és propagálták a tervezett programot.
Sikerült megfelelő helyszínt találni az egykori Hofherr villában. Az Új-Tündérkert Étterem, Kávéház és Cukrászda tulajdonosa, Szigeti Csaba szerencsénkre örömmel adott lehetőséget a program megrendezéséhez, melyet az ősfás kertbe terveztünk Egy nyári este a 19. század végi villatelepen címmel.
Nem volt könnyű dolog olyan programot kínálni, mely versenyezhetett a fővárosban szervezett sokféle attrakcióval, hiszen klasszikus, tárgyakban gazdag kiállítást nem mutathattunk. De reméltük, hogy az egyedileg megvilágított óriásképeslapok, a villa és a kert hangulata sokakat megérint majd. Sajnos az időjárás nem volt kedvező. Az eső elől a legtöbb programot az Új-Tündérkert épületébe, a Fedák Sári kiállítást a hátsó verandára helyeztük át, a rugalmasságért külön köszönet illeti a tulajdonost.
Látogatóink többsége felkészülten, esernyővel, volt, aki gumicsizmában érkezett. Nagy örömünkre és a fotók tanúsága szerint sokan eljöttek a rossz idő ellenére, még háromnegyed 12-kor is volt látogatónk. Az érdeklődőket a két kiállítás mellett többféle programmal vártuk. Sokan voltak a tárlatvezetéseken, annak ellenére, hogy az óriásképeslapokat csak a kertben, időnként esernyővel tudták közelről megnézni. Remek kérdéseket, hozzáfűzéseket hallhattunk. Számosan keresték fel a Hofherr emlékszobát, ahol Torma Imre tartott vezetést, hallgatták a Bókay Árpád és Szécsi Margit visszaemlékezéseket a Vécsey színpad tagjainak interpretálásában.
Maadadiné Borbély Mária, a PIHGY munkatársa és a Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári szakosztályának titkára „tüzes” kísérleteket mutatott be, a lángfestést a gyerekek is kipróbálhatták.
Emlékül szolgálhatnak azok a reprint képeslapok, melyeket a látogatók lúdtollal, pennával írtak, de készíthettek kártyát, legyezőt, mindebben a Szeretve Tanulni Egyesület tagjai segítették az érdeklődőket. A sakkozók, a kerületi ulti klub, a tarokkosok és pókeresek játékának figyelése mellett nemcsak a már említett, hanem más kártyajátékok kipróbálására is volt lehetőség Varga Tamás segítségével. Valamennyi résztvevőt, segítőt külön köszönet illeti.
A szervezők rossz idő ellenére sikeresnek tekintik a programot, hiszen a 30-35 önkéntes segítő (a kártyások, egyesületi tagok, a Vécsey Színpad és a PIHGY munkatársai) mellett több mint 100-an töltöttek hosszabb-rövidebb időt a rossz idő ellenére is az első múzeumok éjszakája programon. Jövőre reményeink szerint még tartalmasabb, gazdagabb programmal várhatjuk majd az érdeklődőket.
|