A helytörténeti nap – 2009. november 11.
Ismerjük-e szűkebb pátriánkat, ismerjük-e történetét? Tudjuk-e, hogy gyermekeinknek, barátainknak, a hozzánk látogató vendégnek mit illő megmutatnunk Pestszentlőrinc-Pestszentimrén?
Kerek évfordulókra készül Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Budapest XVIII. kerülete. 2010-ben ünnepli önálló községgé válását Pestszentlőrinc, 80 éve vált önállóvá Pestszentimre és 60 éve hozták létre Budapest XVIII. kerületét.
A közeledő 2010-es jubileumi évet előkészítve olyan egész napos helytörténeti programra került sor november 11-én, szerdán a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében, a Pedagógiai Hét keretében, amelyhez hasonló nem volt az elmúlt évtizedben.
A szervezők nagy örömére az érdeklődőket az igen zord időjárás (a zuhogó eső, délután a viharos szél) sem tartotta vissza. Kiemelkedően sok, a regisztrációs listák és a fotók alapján összesen 250-280 fő vett részt a programok valamelyikén, a kitartóak egész nap, mindkét helyszínen velünk tartottak. A helytörténeti gyűjtemény munkatársai tudatosan döntöttek az egész napra széthúzott program mellett, mert így minden érdeklődő találhatott számára megfelelő, elérhető időpontot, előadást.
A szervezők külön szeretnék megköszönni három kerületi középiskolának, a Pogány Frigyes, a Vörösmarty és a Hunyadi igazgatójának, hogy az ifjabb generáció, összességében 120 diák részt vehetett a délelőtti programon, így betekintést nyerhettek a helytörténeti kutatásokba, lakóhelyük múltjába.
Délelőtt a Városháza tanácstermében szabadegyetem jellegű, rendhagyó helytörténeti órákat tartottak az előadók az érdeklődő középiskolásoknak és felnőtteknek. Szaniszló Sándor alpolgármester köszöntője után Farkas Edit régész mesélt a XVIII. kerület területén és Dél-Pesten fellelt őskori, ókori és koraközépkori tárgyakról. A sort Téglás Tivadarné folytatta Szentlőrinc középkori történetével. Téglás Tivadar előadásából megtudhattuk, hogyan vált Pestszentlőrinc önálló községgé. Heilauf Zsuzsanna a kerületi épületek és közterületek változó arcával ismertette meg a hallgatóságot, Grünwald Mária által pedig a harmincas-negyvenes évek eseményeibe nyerhettünk bepillantást. A három tapasztalt, Pro urbe díjas helytörténész előadásáról és a két, sok képpel illusztrált óráról a Hunyadi Mátyás Gimnázium diákjai, Grünvald Mária tanítványai készítettek videofelvételt. Ezt az anyagot szerkesztett változatban a gyűjtemény munkatársai minden középiskolának és általános iskolának el fogják juttatni a jövő év folyamán. Összesen közel kétszáz vendég látogatta a délelőtti programot, melyen a Hunyadi Mátyás Gimnázium diákjai végig részt vettek.
Egy órával a délelőtti program befejezése után már a Kondor Közösségi Házban folytatódtak az események: Mogyorósiné Pécsi Ildikó az OKSIB elnöke köszöntötte a klasszikus helytörténeti konferencia előadóit és közönségét. Majd az önálló Pestszentlőrinccel egyidős, 99 éves Nelly néni előadását hallgatta áhítattal a közönség. Ő, ahogy évtizedek óta oly sokszor, minden korosztály számára élvezhető formában, a jó előadók magabiztosságával és eleganciájával beszélt. Több, a tudományos közéletben jól ismert, kerületi kötődésű kutatót, szakembert sikerült meghívni a további előadásokra. Kaján Imre a hazai folyószabályozásban jelentős szerepet játszó Herrich Károly, míg Cieger András a miniszterelnöki tisztségig jutó Lónyay Menyhért életét ismertette. Pándy Tamás a Pestszentimrét is átszelő lajosmizsei vasútvonalról mesélt. Ilyés Zoltán sajátos módon világított rá a Ganzkertváros lakóinak életére és törekvéseire, Feitl István pedig „Budapestben vagy Budapesten kívül” címmel tartott előadásában beszámolt Nagy-Budapest és peremkerületeinek dilemmáiról 1950 és 1990 között. A sort Pilhoffer Ferenc zárta, a kerületi oktatás elmúlt évtizedeinek személyes élményein keresztül való felidézésével. A délutáni előadásokat Garai György rögzítette.
A résztvevők ezután kisebb tematikus csoportokat alkotva műhelybeszélgetésbe kezdtek, ahol szó esett hadtörténetről, az egyházak történetéről, építészetről, örökségvédelemről, a település történetének forrásairól, sportról, hagyományőrzésről, a múlt bemutatásának lehetőségeiről és egyéb témákról is. Az eredetileg egyórásra tervezett program jóval 8 óra után fejeződött be, mutatva azt, mennyire fontosnak tartják a megjelentek lakóhelyük, közvetlen környezetük történelmét. A Kondor Közösségi Házban a vendégek száma 90 körül volt, a műhelymunkában a kései időpont ellenére is 30-35 fő vett részt.
Heilauf Zsuzsanna gyűjteményvezető köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a program sikeres lebonyolításáért mindent megtettek: elsősorban a XVIII. kerületi Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény – a kerületi múzeum valamennyi munkatársának, a PIHGY más területein dolgozó közreműködő kollégáknak, minden előadónak, a műhelyek résztvevőinek, a városházi program lebonyolításában segítő önkormányzati dolgozóknak, a délutáni, éjszakába nyúló program végrehajtásában a Kondor Közösségi Ház munkatársainak. A program sikeréhez nagymértékben hozzájárult a sajtó és számos civil szervezet. A helytörténeti nap a XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata támogatásával valósulhatott meg.
Úgy hisszük, a program méltó előkészítése a 2010-es jubileumi év programsorozatának.
A helytörténeti nap anyaga kötetként is megjelenik majd a közeljövőben. A szervezők várják az előadók és a műhelybeszélgetések résztvevőinek előadásait, kutatási terveit, összefoglalóit.
Fotók a konferenciáról>>
|